Imádok hozzátok járni!
Puszi: Maja
Ha biztos alapokat akartok szerezni aerobik oktatóként, akkor itt találjátok a megfelelő embereket. Természetesen rátok is szükség van, hiszen gyakorlat teszi a mestert :-)
Tünde és csapata a legjobban képzett szakemberek, arra törekednek, hogy minél többet adjanak át tudásukból.
Azok az oktatók , akik Tünde keze alól kerülnek ki, azok bárhol megállják a helyüket.
Nekem sikerült és ezt köszönöm :-)!
További sok sikert kívánok!
A víz jótékony hatásáról sokat lehet olvasni és hallani. Úgy gondolom, a legjobb az, ha kipróbálja az ember! Egyszer kell megtenni az első lépést és utána nem lehet abbahagyni. Úgy, mint ahogy azt én is tettem!
Köszönet Tündének!
Edit
Sokat gondolkodtam, hogy is fogalmazzam meg mindazt, amit Tőled és a tanfolyamtól kaptam... Ez volt életem 3. legszebb 9 hónapja!!!
Köszönöm, a tudást, a türelmet, azt, hogy bíztál bennem akkor is, amikor még magamban is nehéz volt bíznom!
Edző lettem, azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek, KÖSZÖNÖM NEKED és természetesen a többi kiváló tanárnak!
Nem utolsó sorban megemlíteném, hogy életre szóló barátságok köttettek a tanfolyam ideje alatt, úgyhogy nem "csak" egy OKJ-s bizonyítvánnyal lettem gazdagabb!!!!
Köszönöm Neked és Minden sporttársamnak!!!
Spinnin'
SPINNIN' EDZŐI TANFOLYAM
2012. február 25.
Csoportosan végzett, intenzív, hatékony edzés, mely az állóképeség fejlesztéstől a zsírégető óratípuson át a versenyig tervezhető a jó hangulatú, motíváló zenére.
Ajánlott kezdőknek, akik most ismerkednek a sporttal, vagy akár haladóknak, akik új kihívásokat keresnek!
Programunk:
- anatómia
- táplálkozás, folyadék bevitel
- órafajták
- motiváció
- tiltott elemek
- nyújtások
A résztvételedhez alapképzés szükséges!
A tanfolyam díja : 40e ft. ( iskolánkban végzett hallgatók számára 35e ft )
1 órás masszázs: 3.000.-
Pihenj nálunk a két ünnep között is!!
- a 270-290 sorsz. bérletek érvényessége:
2012. január 31.
- az érvényes bérletek mellé decemberben 2
alkalom SZAUNÁ-t adunk ajándékba.
- a bérlet vásárlás folyamatos, a jövő évi
bérleteket is megvásárolhatják Farkasné
Mészáros Csilla szakosztályvezetőnél.
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!!
a bizonyítványokat a fitnessben átvehetitek!! :)
November 7-11 között a 10 alkalmas Spinning bérlet 6500,- helyett CSAK 4500,- !!!
A decemberi havi bérlethez ajándékba adunk 5 alkalom (10+30 perc) szaunázást, emellett ezen bérletek érvényességét meghosszabbítjuk 5 hétre!!!
10s bérlet 4.000.-/db
okt.17.-21.
Csütörtökönként 16:30-18:30
Nógrádi László István Nawesh
"Jóga a Mindennapi Életben" egyesület oktatójával.
06.06. H 18:00 Aqua Zumba
06.07. K 18:00 Aqua Gym
06.08. SZ 18:00 Aqua Fitness
A bejelentkezés kötelező!!
www.kuponvilag.hu



aerobic, aerobic edző, aerobic edző tanfolyam, aerobic képzés, aerobic oktató, aerobic oktató képzés, aerobic tanfolyam, aerobik oktató, cardio fitness, edző, edző képzés, edzői tanfolyam, fitness, fitness edző, fitness edző képzés, fitness gyakorlatok, fitness szeged, fitness termek, gimnasztika képzés, masszázs, okj, okj képzés, okj tanfolyam, oktató, oktató képzés, szakképzés, személyi edző tanfolyam, tanfolyam, testépítő edző, testépítő képzés, torna, tréner, tréner képzés, úszóedző képzés, aerobik, aerobik edző, aerobik edző tanfolyam, aerobik képzés, aerobik oktató, aerobik oktató képzés, aerobik tanfolyam












